Kreatív Kezek
Kreatív Kezek "Amit érdemes megcsinálni, azt érdemes jól csinálni."
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

 

 

 
Virágcsokor 1.
 
Gyöngyvirág
 
Szövött kép
 
Rózsacsokor
 
Nyaklánc karkötővel
 
Szövött karkötők...
 
Ásványok gyógyhatásai és jelentésük a horoszkópban

A Zodiákus és a kövek, fémek, színek kapcsolata

Amint látható, mindegyik állatövi jegyhez többféle dolgot is társítanak  és ezek igen gyakran át is fedik egymást. A lista nagyon átfogó, mindenki fog magának való követ, fémet vagy színt találni, amiről úgy érezheti, hogy az tényleg neki termett a világba. Minden dologra igaz az, hogy amiről érezzük, hogy a Miénk, kell nekünk, azt kell megvásárolni, hordani vagy a lakásban tartani. Azt tud feltölteni és kedvezően kiegészíteni, amit kellemesnek érzünk magunk körül.

Érdemes továbbá az aszcendensünket és a Feng Shui-t is figyelembe venni...

Kos

(márc. 21- ápr. 20)

Kövei: gyémánt, jáspis, piros karneol, hematit, rubin, világos gránit, vörös turmalin, limonit, mohaachát, rodonit, rodokrozit, vörös turmalin, tűzopál, ametiszt Fémei: vas, mágnesvas, tűzkő, nikkel, kén
Színe: piros, vörös

Bika

(dec. 22.- jan. 20.)

Kövei: smaragd, narancsszínű karneol, rózsakvarc, korall, zöld turmalin, jáde,  akvamarin, krizopráz, krizokoll, malachit, zafír, rózsakvarc, azurit, narancsszínű karneol

 Fémei: réz
Színe: rózsaszín, földszínek, barnás, őszi színek, narancsos vörös, terrakotta, meleg zöld, narancssárga

Ikrek

(máj. 21.- jún. 21.)

Kövei: achát, citrin, tigrisszem, aranytopáz, berill, turmalin,  cirkon,  rutilkvarc, holdkő
Fémei: higany, ón
Színe: sárga, világosszürke, égkék

Rák

(jún. 22.- júl. 22.)

Kövei: igazgyöngy, zöld aventurin, krizopráz, hegyikristály, opál, smaragd, berill, jáde, aventurin, kalcedon,  rózsakvarc, mohaachát, malachit, rubin

Fémei: ezüst
Színei: ezüstszín, viola, pasztellszínek, vízszínek, és zöld

Oroszlán

(júl. 23.- aug. 23.)

Kövei: rubin, hegyikristály, aranyszínű kvarc, héliotróp, borostyánkő, topáz, krizolit, tigrisszem, krizopraz, gyémánt, turmalin,  citrin, lapis lazuli, achát, rubin, aventurin, sardonix
Fémei: arany és más nemesfémek
Színe: a Nap színei, arany, aranysárga, fehér

Szűz

(aug. 24- szept. 22.)

Kövei: kalcedon, sárga és zöld achát, sárga citrin, borostyán, topáz, füstkvarc, jáspis, tigrisszem, citrin, sárga achát, szodalit, zafír

Fémei: higany, és nikkel, cink, sárgaréz
Színei: tengerkék, sötétbarna, világosbarna, beige, finom zöld

Mérleg

(szept. 23.- okt. 23.)

Kövei: zafír, jáde, narancsszínű citrin, füstkvarc, füsttopáz, rózsakvarc, jáspis, akvamarin, krizopráz, smaragd, malachit, , narancsszínű citrin, turmalin, opál

Fémei: réz
Színei: kék az ultramarinig, szürkéskék, rózsaszín, halványzöld

Skorpió

(okt. 24.- nov. 22.)

Kövei: opál, vérvörös karneol, szárder, ónix, vezúvián, sötét gránát, rubin, mohaachát, jáspis,, rodonit, opál, karneol, topáz, citrin
Fémei: vas, acél, platina, azbeszt
Színei: sötétvörös, gesztenyebarna, méregzöld, fekete és fehér

Nyilas

(nov. 23.- dec. 21.)

Kövei: topáz, kékkvarc, kalcedon, ametiszt, lazúrkő, jácint, berill, zafír, lapis lazuli, krizokoll, szodalit, azurit, türkiz, cirkon, kalcedon, kékkvarc

Fémei: ón, cink, bronz
Színei: sötétkék, ibolyakék, bíbor

Bak

(dec. 22.- jan. 20.)

Kövei: türkiz, ametiszt, ónix, kvarc, macskaszem, gránit, barna jáspis, obszidián, füstkvarc, hegyikristály, gyémánt, holdkő, fekete turmalin, türkiz, gránát

Fémei: ezüst, ólom
Színei: sötétszürke, fekete, sötétbarna, kék, antrazit, zöldes-fekete

Vízöntő

(jan. 21.- febr. 18.)

Kövei: akvamarin, sólyomszem, türkiz, aventurin, zafir, opál, lapis lazuli, ametiszt
Fémei: alumínium, cink
Színei: türkizkék, jégkék, fémes színek

Halak

(febr. 19.- márc. 20.)

Kövei: holdkő, heliotróp, ametiszt, ametisztkvarc ,opál, jáde, hematit
Fémei: platina, titánvasérc
Színei: halvány tengerzöld, kékeszöld, pasztell, akvarell színek

Achát

GYÓGYHATÁSOK: agy, agyhártyagyulladás, belek, bőr, daganatok, emésztés, epilepszia, fekélyek, fogíny, holdkórosság, hólyagelzáródás, horomonok, idegek, láz, lép, méregtelenítés, olvasási zavarok, prosztata, röntgensugárzás, sejtrugalmasság, szemben vörösvérsejtek. Lelki hatások: bátorság, depresszió, letargia ellen, öröm, boldogságérzet erősítése.

Akvamarin

GYÓGYHATÁSOK: anyagcsere, állkapocs, csecsemőmirigy, csigolyák, csontok, fehérvéselytek, fogak, garat, gyomorfekély, idegek, immunrendszer, karok, kezek, lép, máj, nyakszirt, szemek, szív, szívkoszorúerek, szívinfarktus megelőzése, taró, torok, vesék. Lelki hatások: érthetőség, félémkség, rátermettség, táljékozódás zavara, világosság.

Amazonit

GYÓGYHATÁSOK: agy, idegek, idegi összeköttetések, synopsis, terhesség-szülés. Lelki hatások: életerő.

Ametiszt

GYÓGYHATÁSOK: általános erősítő, agy, agyalapi mirigy, agy féltekék, alultápláltság, anyagcsere, cukorbaj, csecsemőmirigy, epilepszia, fejfájás, földsugárzások, görcsök, gyomorfekély, hasnyálmirigy, hormonok, idegrendszer, középagy, légcső, mandulák, migrén, mirigyek, olvasási zavarok, ödéma, pajzsmrigy, röntgen - és más sugárzások, szemek, színvakság, tarkómerevség, terhesség –szülés, termékenység, vércukor, vitalitás, zsírszövet. Lelki hatások: akarat, alvás, bizonytalanság, emlékezőképesség, hangulat – ingadozások, intuició, lidérces álmok, mentális világosság, kiegyensúlyozottság, önállóság, önbecsülés – indulat, szeretet képessége, szerencsekő.

Aventurin

GYÓGYHATÁSOK: allergia, bőr, csecsemőmirigy, ideg, izomrendszer, pszihoszomatikus betegségek, szemek, védelem, vérömleny. Lelki hatások: eredetiség, egyensúlyban tartás, félelem, függetlenség, hangulatingadozások, öröm – boldogság, szorongás.

Azurit

GYÓGYHATÁSOK: csontok, immunrendszer, izületek, központi idegrendszer, öngyógyító központ, pajzsmirigy működés szabályozása, vérkeringés, vitalitás. Lelki hatások: alvás, koncentráció, látomások, védettség érzése.

Cirkon

GYÓGYHATÁSOK: alvás, mirigyek.

Citrin

GYÓGYHATÁSOK: általános erősítő, anyagcsere, belek, cukorbaj, emésztés, égés, hasi szervek, immunrendszer, izomrendszer, máj, méregtelenítés, napfonat, szív, vakbél, vesék, vérkeringés, vitalitás. Lelki hatások: érthetőség, hangulatingadozások, kiegyensúlyozottság, önbizalom, öngyilkossági hajlam veszélye, önpusztítás, szerencsekő.

Füstkvarc

GYÓGYHATÁSOK: alacsony vérnyomás, fogyás, hasnyálmirigy, herék, idegek, izomrendszer, kábultság, kötőszövet, mellékvesék, nemi szervek, petefészek, rák, szív, szexuális zavarok, szövetek, termékenység, vesék, zsírszövet. Lelki hatások: beletörődés, fepresszió, ösztönzés.

Gránát

GYÓGYHATÁSOK: anyagcsere, bőr, csontváz, feérvérsejtek, fejfájás, gyulladások, hemoglobin, láz, máj, nemi betegségek, pajzsmirigy, potenciagyengeség, sejtmegújulás, szexuális problémák, szifilisz, szív, vesék, vérplazma, vérszegénység. Lelki hatások: bosszúság, depresszió, fantázia, központosítás, lidércálmok, önbecsülés, önzetlenség, pszichoszomatikus betegségek, szexuális konfliktusok.

Gyémánt

GYÓGYHATÁSOK: agy, agyalapi mirigy, agyféltekék, állkapocs, belső elválasz - tású mirigyek, epilepszia, herék, hypophizis, idegek, idegen befolyásolás, idegkapcsolódás, idegrendszer, izomrendszer, koponya, köszvény, lép, méregtelenítés, nemi szervek, nimfománia, nyakszírt, nyelőcső, olvasási zavarok, potenciagyengeség, sárgaság, szemek, szenvedélyek, szifilisz, synapsis, szervátültetés, szélütés, szívkoszorúerek, tarkó, tobozmirigy, vállak, vérmérgezés, vérplazma, vitalitás. Lelki hatások: álmok, bizonytalanság, félelem, féltékenység, idegfeszültség, kiegyensúlyozottság, önállóság, önbecsülés, szexuális problémák.

Hegyikristály

GYÓGYHATÁSOK: belek, emésztés, fekélyek, fertőzések, földsugárzások, hormonzavarok, idegrendszer, kimerültség, leukémia, mirigyek, nyirokrendszer, pajzsmirigy működés szabályozása, rák-első stádiumban, szemek, szemhályog, szív, tobozmirigy, tüdő, védelem, vérkeringés,
vérsejtek: fehér és vörös, vérszegénység, vérzések-sebek, vitalitás, zsírszövet.
Lelki hatások: egyensúlyban tartás/kiegyensúlyozottság, érzékenység, érzelmi blokád, hisztéria, kifejezőkészség, védettség érzése.

Hematit

GYÓGYHATÁSOK: általános erősítő, égési sérülések, gyulladások, kisagy, lép, máj, szemek, tüdő, vesék, vérkeringés, vérsejtek: fehér és vörös. Lelki hatások: hisztéria, önzés.

Holdkő

GYÓGYHATÁSOK: agyalapimirigy, bélrendszer, bőr, csigolyák, fekélyek, gyomorfekély, hasnyálmirigy, hormonok, lép, méregtelenítés, mirigyek, nyirok, nyirokbillentyű, rák-elsőstádiumban, terhesség, tobozmirigy, vízkór. Lelki hatások: egyensúlyban tartás, félelem, harmónia, lelki érzékenység, skizofrénia, tárgyalási-kapcsolatteremtési képesség, tudattalanság. TELIHOLDKOR NEM SZABAD HASZNÁLNI!

Jáde

GYÓGYHATÁSOK: anyagcsere, csecsemőmirigy, gége, hosszúéletűség, ideg-fájdalmak, immunrendszer, influenza, lép, máj, menzesz, migrén, nyakcsigolya, pajzsmirigy, paraszinpatikus idegrendszer, szemek, szív, terhesség, termékenység, vesék, vérkeringés, vitalitás. Lelki hatások: bátorság, egyensúlyban tartás, higgadtság, kifejezőkészség, önzetlenség, Past life - Múlt élet - „Már láttam" életélmény, személyisség, szeretet képessége.

Jáspis

GYÓGYHATÁSOK: mirigyek, száj, szülés, vízér.

 Kalcedon

GYÓGYHATÁSOK: bőr, csontvelő, epekövek, láz, leukémia, lép, öngyógyító központ, szemek, szív, tejképzés, terhesség, tüdő, verőér-elmeszesedés, vérkeringés, vörösvérsejtek. Lelki hatások: akaraterő, depresszió, izgatottság, lidércálmok, negativitás, önkéntesség, öröm - A szónok köve.

Karneol

GYÓGYHATÁSOK: általános erősítő, alultápláltság, bél, bőr, égési sérülések, emésztés, erek, fogíny, fogínysorvadás, lép, menzeszfájdalmak, nemi szervek, orrvérzés, reuma, röntgen és más sugárzások, szemek, tüdők, vesék, vérerek, vérmérgezés, viszerek. Lelki hatások: életöröm, földelés.

 Kékkvarc

GYÓGYHATÁSOK: földsugárzás, hosszúéletűség, immunrendszer, légcső, méregtelenítés, paraszinpatikus idegrendszer, rák-elsőstádiumban, röntgen-sugárzás, szív, tüdő, vitalitás. Lelki hatások: depresszió, kifejezőkészség, tétlenség.

 Krizopráz

GYÓGYHATÁSOK:epilepszia, fogíny, herék, köszvény, nemi szervek, petevezeték, prosztata, szemek, szexuális zavarok, szklerózis multiplex, termékenység, zsírszövet. Védőkőként hat idegen behatások bármely fajtájával szemben a megszállottságtól egészen a fekete mágiáig. Szerencsekő.

Krizokoll

GYÓGYHATÁSOK: anyagcsere, emésztés, farkcsont, fekélyek, garat, gerincvelő, hemoglobin, izületi gyulladás, légcső, megnyugtatja a vérkeringést, meszesedés, pajzsmirigy, reuma, szív, torok, tüdő, vérkeringés szabályozás. Lelki hatások: bűntudat, érettség, félénkség, hangulatingadozások, nem tudatos világosság, megerőltetés. Szerencsekő.

Lapis lazuli

GYÓGYHATÁSOK: allergia, bőrbetegségek, csecsemőmirigy, csigolyák, csontváz, fejfájás, földsugárzások, garat, gége, görcsök, gyulladások, hörgők, idegek, láz, légcső, lép, magas vérnyomás, mandulagyulladás, menzesz, méregtelenítés, mirigyek, nyelőcső, nyirok, pajzsmirigy, paraszimpatikus idegrendszer, rák-elsőstádiumban, rovarcsípés, sejtosztódás, szájöblítés, szemek, tüdő, vérkeringés, vérömleny, vitalitás. Lelki hatások: bátortalanság, depresszió, fegyelem, belső erő, félelem, leki nyomás, önállóság, sprituális, fejlődés.

Magnetit

GYÓGYHATÁSOK: általános erősítő, agyvíz, alvás, bőr, cukorbaj, csigolya, csontváz, daganatok, fájdalmas, fejfájás, görcsök, hasnyálmirigy, idegek, izületek, lumbágó, méregtelenítés, nyakszirt, pulzus, rák-elsőstádiumban, reuma, röntgensugárzás, szédülés, tarkó, vállak, vércukor, vérkeringés, vitalitás. Lelki hatások: önzetlenség, vonzóerő.

Magnezit

GYÓGYHATÁSOK: alkoholizmus, belek, bélelzáródás, bélgörcs, egyensúlyzavarok, epekő, fogak, fogyás, gyengeség, gyomorfekély, hólyag, homloküreg, idegek, koleszterin, légzőszervek, máj, menzesz, méh, méregtelenítés, minden környezetszennyezés, orr, pajzsmirigy, prosztata, rák-elsőstádiumban, reflexek javítása, szív, TBC, terhesség, testszag, tüdő, vesék, vérkeringés, visszértágulak, vízér. Lelki hatások: depresszió, egyensúlyban tartás, felindultság, félelem, idegfeszültség, izgatottság, kifejezőképesség, túlérzékenység.

Malachit

 GYÓGYHATÁSOK: általános erősítő, agyféltekék, alultápláltság, asztma, ájulás, emésztés, fájdalmak, fekély, fertőzések, garat, gombák, görcsök, gyerekbetegségek, gyomorfekély, hasnyálmirigy, hályog, idegrendszer, kolera, leukémia, lép, méregtelenítés, mirigyek, olvasási zavarok, öngyógyító központ, rák-elsőstádiumban, reuma, röntgensugárzás, sugárártalom, szemek, szemhályog, szédülés, szív, tejképzés, termékenység, tobozmirigy, vesék, vérkeringés, vízér, vörösvérsejtek, zsírszövet.
Lelki hatások: alvás, egyensúlyban tartás, kifejezőkészség, önállóság, önzetlenség, szorongásos lelkiállapot

Mohaachát

GYÓGYHATÁSOK: agyféltekék, allergia, alultápláltság, bőr, cukorbaj, emésztés, fekélyek, gyulladások, hasnyálmirigy, lép, máj, méregtelenítés, nyirok, pulzus, sinus, terhesség, vastagbél, vércukor, vérerek, vérkeringés, vérplazma, vírusok.
Lelki hatások: megbízhatóság, önbizalom.

Ónix

GYÓGYHATÁSOK: apátia, bőr, csontok, földsugárzás, gyomorfekély, haj, hallás, idegek, időjárás-érzékenység, körmök, lábak, lép, szemek, szív, szív-koszorúerek térdek, vesék.
Lelki hatások: félelem, hangulatingadozások, kapcsolatok, kiegyensúlyozottság, lelki érzékenység, negativitás, szenvedélyek - indulatok, szomorúság, világosság.

Opál

GYÓGYHATÁSOK: csontváz, leukémia, máj, nemi betegségek, olvasási zavarok, petefészek, röntgensugárzás, sarlósejtek, szexuális zavarok, tobozmirigy, vérplazma, vörös- és fehérvérsejtek.
Lelki hatások: apátia, depresszió, félelem, hangulatingadozások, intuíció, letargia, öröm, védelem, világosság.

Pirit

GYÓGYHATÁSOK: csalódás, depresszió, félelem, szorongás, bélrendszer, emésztés, enzimek, gége, gyengeség, gyomor, gyomorfekély, hónaljverej-tékezés, idegrendszer, manmdulagyulladás, torokgyulladás, tüdő, vérkeringés.

Rodokrozit

GYÓGYHATÁSOK: álmosság, cukorbaj, hasnyálmirigy, lép, porckorong, vesék.
Lelki hatások: alvásszabályozás, ego, fenyegetettség, figyelmesség, hallucináció, ösztönzés.

Rodonit

GYÓGYHATÁSOK: csontok, hallás, olvasási zavarok, sejmegújulás, tüdő.
Lelki betegségek: felebaráti szeretet, félelem, kiegyensúlyozottság, lelki érzékeny- ség, önbecsülés, önbizalom, világosság.

Rózsakvarc

GYÓGYHATÁSOK: herék, kimerültség, leukémia, máj, nátha, nemi betegségek, paraszinpatikus idegek, petefészkek, potenciagyengeség, szexuális zavarok, szív, termékenység, tüdő, vastagbél, vérerek, vérkeringés, alacsony vérnyomás, vesék.
Lelki hatások: bosszúság, félelmek, kifejezőkészség, hangulatingadozások, megbocsátás, művészetek iránti fogékonyság, nagyképűség, önbizalom, szexuális problémák, szorongások, védelem.

Rubin

GYÓGYHATÁSOK: anyagcsere, bélfertőzések, csecsemőmirigy, emésztés, fejfájás, gyerekbetegségek, idegek, immunrendszer, láz, leukémia, légcsőhurut, lép, mirigyek, orr, súlyproblémák, szemek, szív, vérkeringés, vérnyomás/alacsony, vitalitás.
Lelki hatások: bosszuság, csalódás, emlékezőképesség, hangulatingadozások, harmónia, intuíció, kapcsolatok, letargia, lidércálmok, magaviselet - belső erő, mozgékonyság, önbecsülés, önbizalom, öröm, skizofrénia, szenvedély - indulat, zsugoriság.

Rutilkvarc

GYÓGYHATÁSOK: általános erősítő, agy, életerő, hosszúéletűség, immunrendszer.

Sardonix

GYÓGYHATÁSOK: csigolyák, garat máj, nyakcsigolya, torok pajzsmirigy
Lelki hatások: depresszió, erény, fegyelem, félelem, intuició, önbizalom, szorongás.

Smaragd

GYÓGYHATÁSOK: baktétiumok, bőr, csecsemőmirigy, emésztés, epilepszia, fejfájás, hasnyálmirigy, idegrendszer, máj,mozgáscentrum, vesék,szemek, Lelki hatások: apai problémák, félelmek, izgatottság, felindultság

Szodalit

GYÓGYHATÁSOK: középagy, nátha, nyirok, sugárzások, vitalitás
Lelki hatások: bátorság, félelem, szorongás

Tigrisszem, Macskaszem, Sólyomszem

GYÓGYHATÁSOK: bakrériumok, csontok, izületek, máj, mozgásközpont, virusok.
Lelki hatások: harmónia, védelem, szerencsekő.

Topáz

GYÓGYHATÁSOK: erősítő, aranyér, főldsugárzás, étvágy, köszvény, lép, nyirok, mirigyek.
Lelki hatások: depresszió, erő, félelem, gondok, indulatok, szenvedélyek.

Turmalin

GYÓGYHATÁSOK:
Fekete: idegrendszer, izomrendszer, gyulladások, lép, mellekvesék, nyirok, tbc, vérmérgezés
Kék: anyagcsere, garat, hormonok, immunrendszer, paraszim-patikus idegek, nyirok,pajzsmirigy.
Lelki hatások: alvás koncentráció, negativitás,
Rózsaszín: hormonok, immunrendszer, izületi gyulladások, nemi betegségek, méregtelenités, nyirok terhesség máj, menzesz.
Lelki hatások: akaraterő alvás bosszúságok, passzivitás, szorongások, pszihoszomatikus betegségek, önbecsülés.
Zöld: csecsemőmirigy, epe, idegek, influenza, nyirok, sejtregenerálódás, szív, vérkeringés. Lelki hatások: alvás, családi érzés, harmonia, koncentráció.

Türkiz

GYÓGYHATÁSOK: étvágytalanság, méregtelenités, izomrendszer, nyálkahártya, orrjáratok, szemek, szemhályog, vérnyomásalacsony.
Lelki hatások:félelem, határozottság, kiegyensúlyozottság, magabiztosság, szerencsekő.

Zafir

GYÓGYHATÁSOK: alvás, agy, agyalapi mirigy, belek, csigolyák, vérnyomás-csökkentő, izomrendszer, máj, szem, szív, vesék, fájdalmak.
Lelki hatások:depresszió, döntési nehézségek, félelem, szorongás, túlzott aktivitás.

 

 

 

 

 

 

 
Idő
 
Szavazás!!!
HONLAP BŐVÍTÉSE
Mivel bővítsük a honlapot?

Képek még
Alapanyag minták
Linkek hasonló oldalakról
Hosszabb termékismertetők
Honlap angolul, németül
Fórum, chat
Illusztráció, külalak
Egyéb
Jó így
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Barbie ruha
 
Nyaklánc
 
Gyöngykarkötő
 
Ékszerdoboz
 
Mécsestartó harang
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG